Goldene Zeiten - Neue Bürcher Beitung
Orsolya Korcsolan (Violine), Emese Mali (Klavier). Solo Musica 202 (1 CD).

a cikk megnyitása » « a cikk bezárása

Goldene Zeiten

Ja, es könnte schmunzeln machen, das Cover in melodramatischem Schwarz-Weiss, das die Geigerin Orsolya Korcsolan, die spielenden Finger leicht bewegungsunscharf, in wallender Seide zeigt - fügte sich nicht die Hülle so stimmig zum Inhalt. Denn dunkelschwer wie die Lider in Künstlerinnenporträts der zwanziger Jahre erscheinen die ersten Töne von Erich Wolfgang Korngolds Violinbearbeitung jener einzigen Arie aus dem von 1927, die nicht dem Rest der Oper in den Strudel des Vergessens gefolgt ist. Und kaum flicht sich klangheimlich das Klavier in dieses Liderheben, ertönen im ersten Akkord Moll- und Dur-Terz zugleich. Solche harmonische Opulenz gestalten Korcsolan und die Pianistin Emese Mali auch in den weiteren Arrangements aus Bühnenwerken Korngolds stets geschmackssicher, und sie treffen dabei das Witzig-Leichte ebenso zielgenau. Gleichermassen glänzen sie in der E-Dur-Suite des noch gründlicher vergessenen Karl Goldmark mit nuancierter Artikulation und Transparenz, insbesondere aber mit der seltenen Kunst musikalischer Verführung, die jener Musik ihren Platz jenseits ernster Sonate und leichtfertiger Unterhaltung erst schafft. Das Schlussstück der bezaubernden CD erinnert daran, dass diese goldene Welt nicht nur von selbst vergangen ist: Ein gewisser Robert Dauber, 1922-1945, schrieb es in Theresienstadt.

« a cikk bezárása

Aranykor - KornGOLDmark / Zsidó Nyári Fesztivál 2014 Revizor

a cikk megnyitása » « a cikk bezárása

Aranykor - KornGOLDmark / Zsidó Nyári Fesztivál 2014

A Bécsben élő, tanulmányait Budapesten, majd New Yorkban folytató Korcsolán Orsolya a zsidó zeneszerzők életművének odaadó ápolója, s visszatérő vendége nem csupán a budapesti Zsidó Nyári Fesztiválnak, hanem a Zsidó Kultúra Bécsi Fesztiváljának és a honi Goldmark-fesztiválnak is. A magyar, de élete nagy részét Bécsben leélő Goldmark Károly és az osztrák Erich Wolfgang Korngold között - aki kilencévesen éppen Gold című kantátájával kápráztatta el Mahlert - a 67 éves korkülönbség következtében nem alakulhatott ki személyes viszony vagy közvetlen zenei hatás; két, a maga korának fogalmai szerint konzervatív felfogású zeneszerzőről van szó, akik közül egyik sem helyezte előtérbe műveiben a zsidó tematikát - Goldmarkot ehelyett az ázsiai és a magyar kolorit foglalkoztatta, az Amerikába emigráló Korngold pedig a legjobb értelemben vett kozmopolita volt. Két eklektikusként beskatulyázható, ám kiemelkedő felkészültségű és színekben, ötletekben gazdag zeneszerző.

A műsor gerincét megszólaltató Korcsolán Orsolyán és Mali Emesén kívül afféle üde színfoltként pódiumra lépett Korcsolán kisfia, Sugár Nátán parányi csellójával, továbbá két szám erejéig szóhoz jutott az ugyancsak Bécsben élő Sugár Gergely kürtművész is. Az est főszereplőjének játékát nem először hallhattam, sőt Mozartot játszó kamarazenészként is találkoztam vele, s ennek nyomán meg vagyok róla győződve, hogy Korcsolán nem az a művész, aki azért azonosul egy speciális repertoárral (amely persze nagyon is gazdag és sokrétű), mert a standard repertoárról nincs kiérlelt és egyéni mondanivalója. Erről szó sincs, és ez igazi nyereség az adott repertoár számára; miként az a jól kitapintható szenvedélyes megközelítés is, amellyel a zsidó zene értékeit megtalálni és felmutatni törekszik. Goldmarkot és Korngoldot persze aligha kell felfedezni, sőt az utóbbi művei újabban kifejezetten divatossá váltak; egy-egy kevéssé ismert művük viszont akár revelációként is hathat.

Korcsolán Orsolya karcsúságában, hajlékonyságában is tartalmas hegedűhangja, fölényes technikai biztonsága, minden színpadiasságot nélkülöző, nyugalmat árasztó, mégis gazdagon differenciált zenélése tehát nem volt újdonság számomra, s valószínűleg a közönség jelentős része számára sem. Igazi reveláció volt azonban Mali Emese partneri közreműködése - mégpedig nem is maga az a tény, hogy kivételesen érzékeny kamaramuzsikussal és kiváló zongoristával van dolgunk, hiszen erről az utóbbi években ismételten meggyőződhettünk. Nem: az igazi felfedezés a két művésznő zenélésének ritkán hallható összecsiszoltsága volt, az a mód, ahogyan úgyszólván egymás legtitkosabb gondolatai ismerőinek bizonyultak, ahogyan zenei kezdeményezéseik a másik partner számára is kifejezési lehetőségeket teremtettek. Korcsolánhoz hasonlóan Mali Emese minden hangjának is súlya, jelentősége van; együttes játékuk ezáltal válik beszédszerű, a hallgató figyelmét szüntelenül foglalkoztató zenéléssé.

Más kérdés, hogy a hallott program mely darabjaiban volt annyi zenei szubsztancia, amely igazán igényelte ezt a magas szintű játékkultúrát. A nyitószám, Goldmark E-dúr hegedű-zongoraszvitje - valójában szabadon formált, nagyszabású hegedűszonáta - egyéni hangjával, tartalmas zenei gondolataival feltétlenül ebbe a kategóriába tartozott. Rubin Goldmarknak, a "mi" Goldmarkunk Amerikában élő unokaöccsének Siratódallama (Plaintive Air) viszont felejthetőnek bizonyult, míg a Sugár Gergely és Mali Emese által előadott, Franz Strauss kürtművész tollából származó, Saint-Saëns Hattyújára hajazó karakterdarab jobban elhitette magát Sugár hangilag nem túlságosan plasztikus, ám szépen formált dallamívekben gazdag játéka nyomán.

Itt azután el is érkeztünk a lemezbemutató koncert másik - legalább terjedelmében - nagyobb súlyú darabjához, egy Korngold által Shakespeare Sok hűhó semmiért-jéhez komponált négytételes színpadi kísérőzenéhez, pontosabban annak későbbi keletű, hegedűre és zongora való redukciójához, a negyedik tételben harmadikként csatlakozó kürtszólammal. Korngold használati zenéje mindig szellemes, mindig hatásos és sohasem nagyon olcsó; e mű harmadik tételének Träumerei-karaktere pedig kifejezetten szívhez szóló. Ennél sokkal többet nehéz róla mondani; ilyen kitűnő művészek számára pusztán ujjgyakorlatnak bizonyult, hogy mindent kihozzanak belőle, ami kihozható.

« a cikk bezárása

Aranymetszők - Fidelio - Orsolya Korcsolan, Emese Mali

a cikk megnyitása » « a cikk bezárása

Aranymetszők - Fidelio

Bár Korcsolán Orsolya Morgan Freeman Oscar-díjas filmszínésztől vette át mesterdiplomáját, mégsem ez adta az ihletet a Bécsben élő hegedűművésznek második lemeze, a KornGoldmark elkészítéséhez. Mali Emese zongoraművész a Zsidó Nyári Fesztiválon bemutatandó közös albumukról is mesélt.

- A Solo Musica gondozásában megjelenő új kiadványon Goldmark Károly és az itthon kevésbé ismert unokaöccse, Rubin Goldmark művei mellett a Hollywoodban befutott, a szimfonikus filmzene megteremtőjének, Erich Wolfgang Korngoldnak darabjai is szerepelnek. Mi volt a vezérfonal az (arany)album anyagának szerkesztésekor?
- Korcsolán Orsolya: Régi szerelem fűz az említett komponistákhoz. A Zeneakadémia előkészítőseként - alig lehettem tizenkét-tizenhárom éves - egyik első fellépésem sorszerű módon épp a Wesselényi utcai Goldmark-teremben volt. Csak álltam és bámultam Goldmark Károly képét a bejárat fölött és lenyűgözött a terem csodálatos atmoszférája is. A könyvtárban aztán mindent felforgattam, hogy előkeressem a darabokat, amit Goldmark hegedűre írt. Nagy komolysággal el is tökéltem, hogy én egyszer ezeket a műveket lemezre veszem. A Korngold szerelem is ilyen. Édesapám rajongott Errol Flynn filmjeiért, amik engem kislányként nem nagyon hoztak lázba. Mígnem egyszer elkapott a dialógusok mögül átszűrődő, varázslatosan meghangszerelt, hömpölygő filmzene. Magával ragadott ez a különös zenei világ, és ez a rajongás azóta sem lanyhult.
Rubin Goldmark a Juilliard School-beli évek alatt lopta be magát a szívembe. New York-ban Goldmark Károly kompozíciói után kutakodva akadtam érzékeny, áttetsző, izgalmas kompozícióira - banálisan egyszerű módon, a Juilliard könyvtárában. Rubin Gershwin-t és Copland-ot tanította zeneszerzésre, csakúgy mint egy itthon még ismeretlen, felfedezésre váró generáció megannyi amerikai komponistáját.
Természetesen a zeneszerzők iránti "szerelem" csak az egyik szál, ami a darabokat összefűzi. Nekem ők hárman egy képzeletbeli vonal mentén helyezkednek el, ami képletesen Bécset, a régi világot köti össze New York-kal, majd Hollywood-dal, és ami a Sába királynőjétől egy újonnan születendő stíluson át egészen a Kings Row-ig ér el. Innen már csak néhány lépés az egyik oldalon John Williams szélesvásznú fantázia-országa, vele szemben pedig John Adams hiperrealista Amerikája.
- Az első lemezed, a Mosaic itthoni, a Rumbach utcai zsinagógában tartott bemutatóján 2009-ben rövid szöveges bevezetőt is hallhattunk a különböző művek előtt. Miért tartod fontosnak ily módon is megszólítani a közönséget és számíthatunk-e hasonlóra a szeptember 4-i koncerten?

- K.O.: A Rumbach zsinagógai koncerteken és a Zsidó Nyári Fesztiválon szerintem megengedhető picit másképp csinálni mindent. Lehet a közönséget közelebb engedni, lehet őket jobban beavatni, lehet és szabad is a művésznek elfogultabbnak lenni. Én szeretem a hallgatókat kalauzolni, irányítani a hangversenyeken, és mivel itt soha nem a megszokott repertoárt játszom, talán nem is rossz kézenfogni őket és azt mondani: gyere, én most elviszlek ide, és megmutatom, hogy én ezt miért látom, miért hallom így... Természetesen nem lehet és nem is kell mindenhol ennyire közvetlen hangvételt kialakítani a közönséggel, a Musikvereinben például ez az intimitás nem tudna működni. Valószínűleg bevezetem majd a hallgatóságot a kulisszáim mögé szeptember 4-én is, de ma még nem tudom, mit fogok mondani. Ez mindig ott, a közönséggel együtt dől el.
Míg a Mosaic-on Kertész Judit, ezen a CD-n Mali Emese működik közre. Honnan a szakmai kapcsolat és milyen inspirációt adtatok egymásnak az eddigi, közös munkák során?

- K.O.: Régi barátság mindkettő, tizenéves korunkban gyökeredzik. Amikor ennyire együtt lélegzel a kamarapartnereddel, az mindig felszabadít: nem kell sokat magyarázni, egy felé jár az agyatok, az ujjatok. Emese precizitása, pontossága és elánja magával ragadó. Nagyon szeretek vele játszani.
- Mali Emese: Még a Bartók Konzervatóriumból ismertük egymást, de ott soha nem dolgoztunk együtt. Később ő külföldre költözött, majd 2010-ben keresett meg egy, a Bartók-házban rendezett kamarakoncerttel kapcsolatban. Azonnal megvolt közöttünk a harmónia, mind emberileg, mind zeneileg. Ezt a hangversenyt aztán több is követte, míg 2013-ban felvettük a KornGoldmark című lemezt. Orsi kreatív muzsikus és nagyon jól megértjük egymást, ami egy stúdiófelvételnél különösen fontos. Ilyenkor számos feszültség, döntéshelyzet adódik, de a jó kapcsolatunknak köszönhetően ezeket teljes egyetértésben tudtuk megoldani.
- A KornGoldmark című lemezen igen ritkán hallható művek szerepelnek Erich Korngoldtól és Goldmark Károlytól, sőt világpremierként egy eddig kiadatlan darab is hallható Rubin Goldmarktól. Nehézség vagy inkább könnyebbség ilyen, előadói hagyományokkal nem rendelkező darabokat megfogalmazni?
- M.E.: Mindenképpen nagy felelősség bármilyen művet rögzíteni, különösen ilyen karakterdarabok esetében, amelyek pillanatnyi hangulatot festenek le. De elsőként felvenni valamit, nagy szabadságot is ad. Ezzel együtt azt gondolom, hogy ugyanígy meg kell találnunk a saját előadói szabadságunkat olyan kompozíció esetében is, amit már sokszor rögzítettek. Kihívásnak tekintem, hogy elsőként mutathassuk meg a darabok minél több vetületét.
- Orsi te Bécsben élsz, koncertezel és emellett rendszeres szereplője vagy az itthoni zenei éltnek is. A Zsidó Nyári Fesztiválnak, a Goldmark Fesztiválnak és a Hiányzó láncszemek koncertsorozatnak rezidens művésze vagy. Emese te pedig Magyarország jelentős zenei fesztiváljain és külföldön egyaránt gyakran lépsz fel. Milyen tervek, meghívások várnak rátok a jövőben?
- M.E.: Teljesen feltöltődve nézek következő koncertjeim elébe, ugyanis éppen augusztus végén tértem haza Svájcból, ahol a Varga Tibor Nyári Akadémián Natalia Gutman mesterkurzusának zongoristája lehettem. Rengeteget kaptam ettől a nagy művésztől. Az őszi szezonban két jelentősebb koncertem is lesz: október 19-én a Holokauszt-emlékkoncerten Orsival közösen lépünk fel a FUGÁ-ban, október 22-én pedig szólóestet adok a Liszt Fesztiválon Sopronban.
- K.O.: Az elkövetkezendő évadból talán egy márciusi hangversenyt emelnék ki. Bécsben a Konzerthaus-ban a már említett John Adams Road Movies című kompozícióját fogom játszani majd a Bécsi Szimfonikusok kamaraszólistáinak koncertmestereként és szólistájaként Adams kamaraszimfóniája mellett. Aaron Copland Appalachian Spring és Miguel Kertsman New York 50 Gates című művét is megszólaltatjuk majd. Ez a felkérés különösen megtisztelő, hiszen John Adams maga is ott lesz a hangversenyeken, egy, a művei köré rendezett mini fesztivál keretében. Miguel Kertsman darabja ősbemutató, ő a próbákon is ott lesz majd, én pedig nagy izgalommal várom mind a két nem csak zenei, de személyes találkozást is. (Az már csak hab a tortán, hogy a Bécsi Szimfonikusok kamaraszólistáit férjem, Sugár Gergely vezényli majd.)
Ezek mellett szeretnék egyre többet foglalkozni a következő hegedűs generációk kinevelésével, szeretnék a koncertezés mellett egyre többet tanítani. Ez most nekem nagyon fontos, úgy érzem, most értem meg a tanításra.
- Ha már Emese megemlítette a nagy művészeket, Orsi te Sir George Soltival 16 évesen dolgoztál először és a budapesti Zeneakadémia elvégzése után az ő tanácsára kezdted meg a tanulmányaidat a Juilliard School-on, ahol Dorothy DeLay, Masao Kawasaki és Itzhak Perlman növendéke voltál. Milyen muníciót kaptál e legendás művészektől?
- K.O.: A legtöbbet és a legfontosabbat, amit művész kaphat ezen a pályán: technikai eszközöket, hogy megformálhassam az elképzeléseimet, zenei szabadságot, hogy szárnyalhasson a fantáziám és konok céltudatosságot, hogy ne nézzek se jobbra se balra, csak előre a megálmodott úton. És ha az az út mégis kanyarodna, legyen merszem és bátorságom új utakat keresni.

« a cikk bezárása

"Enthusiastically recommended" - Orsolya Korcsolan, Emese Mali

open article » « close article

KORNGOLDMARK • Orsolya Korcsolan (vn); Emese Mali (pn) • SOLO MUSICA 202 (68:58)

KORNGOLD Das Wunder der Heliane: Ich ging zu ihm. Die Tote Stadt: Tanzlied des Pierrot; Mariettas Lied. Much Ado about Nothing: Suite, op. 11. R. GOLDMARK Plaintive Air. C. GOLDMARK Suite, op. 11. Romanze. DAUBER Serenata

Violinist Orsolya Korcsolan and pianist Emese Mali present works by Erich Wolfgang Korngold, Carl Goldmark, and Rubin Goldmark (and Robert Dauber), with the booklet including a discussion of the composers by Korcsolan and a note about music banned by the Nazis by Michael Haas.
The program begins with Korngold, specifically, Ich ging zu ihm from his opera Das Wunder der Heliane in a performance rich in tone and nostalgic in sentiment. Korcsolan commands a wide range of expressive devices that can perhaps be even better appreciated in the relatively familiar Tanzlied des Pierrot and Marietta's Lied from Die tote Stadt, which she infuses with the kind of charm that Fritz Kreisler used to bring to his Viennese bonbons--and Mali displays a similar stylistic sensitivity. The duo takes a simpler approach to the Serenade from Der Schneemann, an earlier work. The incidental music to Much Ado about Nothing has, for all extents and purposes, entered the standard repertoire, with recordings of its various movements by many of the greatest violinists of every generation since its composition. Korcsolan and Mali wax warm in the first piece, Mädchen im Brautgemach, but play with cocky and quirky authority in Holzapfel und Schlehwein. Even Jascha Heifetz melted in the Gartenscene, but Korcsolan and Mali play the piece as though it had been written for them. Here and there a well-judged portamento allows Korcsolan to enter even more convincingly into the composer's world. Mummenschanz bounces along in this performance.
Rubin Goldmark's Plaintive Air receives, according to the notes, its first recording in this program. As in what has gone before, the duo traces the work's connections to Vienna, deploying here, as elsewhere, sudden, swooping changes in dynamics and striking melodic nuances. Korcsolan mentions in the notes that Goldmark cherished a special fondness for the Suite in D Major. In this work, the duo demonstrates that its command of these works' idiom extends far beyond the realm of miniatures. Korcsolan's tone sounds especially pure in the first movement (of five), as she soars in its broadly Romantic passages. But the emotional resonances return in the duo's reading of the slow movement, although they become more severe as the movement begins to sound dirge-like doggedness. Korcsolan exhibits a glowing and expressive tone in the flowing Allegro ma non troppo that follows; their moderate tempo and sensitivity to Goldmark's harmonic and melodic styles emerges with equal prominence in the fourth movement, which, however, alternates these characteristics with strongly declamatory moments. In the finale, the longest of the movements, listeners may detect violinistic figuration similar to that in the composer's Violin Concerto No. 1, and that should be no surprise, since Goldmark played the violin professionally and must have had some of these figures in his fingers as well as on his mind. In all, Korcsolan brings the kind of personal commitment to this suite that Nathan Milstein brought to the concerto, and that's high praise, indeed. The Carl section of the program ends with the Romanze in A Major. Ulf Wallin and Bruno Canino gave an account of Golodmark's works for violin and piano in two volumes on cpo, with the D-major suite in Volume 1 (999-381, which I reviewed in Fanfare 21:1). Wallin's leaner and more bracing, perhaps for that not communicating so much of the of the work's redolent atmosphere.

Korcsolan includes Dauber's Serenata for stylistic reasons--and perhaps because Dauber died in Dachau.

It would be hard to imagine a compilation of these works better played and more vividly recorded. Enthusiastically recommended.

© 2014 Fanfare Magazine by Robert Maxham
— Robert Maxham, Fanfare Magazine

« close article

Muzsika,ROHMANN DITTA és MALI EMESE 2010. június, Kusz Veronika

open article» « close article

A koncert első számában ROHMANN DITTA és MALI EMESE lépett fel Fauré 2. gordonka-zongora-szonátájával -s ők rögtön azt példázzák, hogy a pályakezdő KLASSZ-tehetségek között komoly szakmai múltra visszatekintő fiatalok is vannak, hiszen mindkettejük neve ismerősen cseng a koncertlátogatók számára. Együttműködésük sem jelent újdonságot, bár a kamarazene elkötelezettjeként más művészekkel is rendszeresen fellépnek. Ez a jó értelemben vett rutin, kiérleltség most is színvonalas, intelligens és magabiztos tolmácsolást eredményezett, bár -legalábbis onnan, ahol én ültem - a hangzási arányok nem tűntek tökéletesnek. Rohmann Ditta egészséges erejű-tartású, de közben nagyon választékos és lírai csellóhangja sosem tolakodó, így valószínűleg csakis a terem akusztikai adottságainak tudható be, hogy olykor elnyomta Mali Emese zongorázását - pedig annak finomságaira ugyancsak érdemes figyelnie a közönségnek.
Kusz Veronika

« close article

revizoronline.hu 2008. 08. 29. Pannonhalmi Arcus Temporum Fesztivál

open article » « close article

"A hangverseny második részében Bent S?rensen 2007-ben keletkezett, fentebb már emlegetett Phantasmagoria című trióját három fiatal muzsikus: Mali Emese (zongora), Somodari Péter (cselló) és a szlovák hegedűművész Milan Pal'a adta elő. Az érzékeny kamaramuzsikálásból különösen szép emlékként őrzöm Mali Emese játékának finom pianóit és nagy gonddal elhelyezett, rezdülés-szerű tremolóit."
Péteri Lóránt

« close article

A  Magyar  Nagykövetség szervezésében  sikerrel  mutatkozott be Rohmann Ditta és Mali Emese  Tunéziában.

open article » « close article

2008. október 27-én este a Tunisz melletti Karthágó  patinás előadótermében, az Acropoliumban került sor Rohmann Ditta cselló- és  Mali Emese zongoraművész koncertjére. 

A kifejezőerejéről és hajlékonyságáról is ismert két muzsikus Bartók, Beethoven, Sibelius, Debussy  és Mendelssohn műveit játszotta kirobbanó sikerrel a 14. évadját ünneplő  "Octobre Musical" keretében. A teltházas előadáson részt vettek a diplomáciai  képviseletek vezetői, szponzorok, újságírók, és számos tunéziai közéleti  személyiségek.

«close article

Sikeres Pályakezdés (részlet a XII. kerület Hegyvidék című hetilapjának 2005. aug. 24-ei számából)

open article » « close article

Mali Emese a fiatal zongoraművész-generáció egyik legtehetségesebb tagja. Beszélgetésünk napján ünnepelte huszonötödik születésnapját s bizony jó sok mindennel büszkélkedhet már, ha természetétől nem lenne idegen az ezekkel való kérkedés. Szerény, kedves fiatalasszony, aki teljes nyitottsággal beszél életéről, eddig elért eredményeiről, családi hátteréről, Világosan látja, hogy a tehetségen túl igen sokat köszönhet szüleinek, tanárainak és azoknak a lehetőségeknek, amelyeket a sors eléje tárt.


Szüleim mindketten a Magyar Állami Operaház zenekarának művészei, édesanyám hegedül, édesapám klarinétos, de most már a zenekar igazgatója is. Első zenei élményem is az Operához kötődik. Három éves voltam és gyanítom, hogy a szüleimnek nem volt kire bízniuk, ezért bevittek a színházba, ahol éppen Anyegin előadás volt műsoron. Megkérték a jegyszedő nénit, hogy ültessen a zenekari árok feletti páholyba. Mondták, hogy ne féljek, mert ha lenézek, akkor ott láthatom őket és ha vége lesz az előadásnak, jönnek értem. Nagyon jól megvoltam, bámultam körbe, megnéztem mindent, amit csak lehetett onnan. Az előadásról egy határozott emlékem maradt, amit közöltem is a szüleimmel, mikor értem jöttek: -"Meghalt a bácsi!" Szegény Lenszkij párbajáról meg az egész csodás műből - érthetően - háromévesen semmit nem fogtam föl. Később persze már megszerettem a műfajt, mert számos előadást nézhettem végig a következő évtizedekben. ötéves voltam, mikor vettünk egy pianínót, még ma is megvan ez a jó kis hangszer. Első osztályban megkérdezték, hogy ki akar zenét tanulni. A tanító néni engem ajánlott, hiszen a szüleim is zenészek, gondolta, természetes lesz, hogy én is zenével foglalkozom. Amikor megnézték a kezeimet, megállapították, hogy alkalmas a felépítése a zongorázáshoz, így azután megkezdődött a képzésem.

Mikor dőlt el végleg, hogy muzsikus lesz?

Viszonylag későn, bár négyévi zongorázás után, tanárnőm javaslatára felvételiztem a konzervatóriumba, és elsőre fel is vettek hetedik osztályos koromban. Még mindig nem döntöttem, így nyolcadik után megkezdtem a tanulást a Városmajori Gimnázium angol tagozatán. Egy év után azonban kiderült, hogy nem megy a kettő együtt. A konziban a szolfézs, az ősszhangzattan, a gyakorlás, a gimiben a sok tanulás - végül is rájöttem, hogy se tanulni, se gyakorolni nem tudok rendesen, így azután, bár nehéz döntés volt, otthagytam a gimnáziumot és a konzervetóriumban érettségiztem. A konzervatórium utolsó két évében már nem volt vitás, hogy zongorista leszek, felvettek a Zeneakadémiára.

Nem félt attól, hogy túl sok a zongorista és nem lesz elég lehetősége a pályán?

Akkor még nem. Most már egyre inkább látom, mekkora probléma ez. Néha eléggé elkeserít, hogy tényleg rengetegen vagyunk és persze sok a jó is köztünk, de sajnos a sikerekben nem mindig ez dönt. Elvileg minden embernek megvan a helye az életben, és úgy gondolom, nem nekem kell ezen elsősorban aggódnom.

Valóban. Úgy látom, világosan értékeli a dolgokat és jól tud dönteni.

Mindenesetre igyekszem. Amikor harmadévesen úgy éreztem, az Akadémián kicsit magamra hagytak, kimentem Salzburgba és a Mozarteumban a híres magyar zongoraművész professzornál, Rohmann Imrénél vendéghallgatóként másfél év alatt nagyon sokat kaptam. Visszajőve befejeztem az Akadémiát, 2004-ben diplomáztam és már van állásom is a Bartók Béla Konzervatóriumban, ahova annak idején én is jártam. Kőzben beindult a doktori képzés a Zeneakadémián, s arra gondoltam, azt is megpróbálom.

Rengeteg zenei verseny zajlik a világban. Beszéljünk pályájának erről a részéről is!

Még 2000-ben megnyertem a budapesti Főldes Andor zongoraversenyt és ez nagyon jót tett az önbizalmamnak. Seres Dóra , kiváló fuvolaművész barátnőm, kolléganőm kért meg 2003-ban, hogy duóban induljunk a Grazban megrendezett "Schubert és a modern zene" kamarafesztiválon. Igaz, hogy első díjat nem adtak ki, de gyakorlatilag mi nyertünk, hiszen mi kaptuk a második díjat. Azt vártam, hogy a verseny koncertlehetőségeket jelent majd, ám a pénzjutalmon kívül csak egy előadásunk volt ott, nem sokkal a verseny után, azóta semmi. Rohmann Ditta csellóművész barátnőmmel Triesztben jártunk egy kamarazenei versenyen és különdíjat kaptunk, ám ott sem volt semmi tovább. Tavaly ősszel Los Angelesben a Liszt Nemzetkőzi Zongoraversenyen egy második és egy harmadik díjat nyertem, onnan érkezett is visszahívás. Most ősszel megyek két hétre Los Angelesbe és San Franciscoba, négy koncertet adok. Liszt műveket kértek, de én szeretnék Haydn-t is játszani. A versenyeken nem azért vesz részt az ember, hogy pénzt kapjon, hanem, hogy megismerjék és lehetősége legyen koncertezni. Persze a pénz jó arra, hogy ebből újra utazhatok a következő versenyre és az ott nyert anyagiak lehetőséget nyújthatnak az újabb megmérettetésre. De az igazi ma már az, ha fellépési lehetőséghez jutok.

Akkor nézzük ezt a területet!

Itthon megkaptam a Fischer Annie ösztöndíjat, s ez nagyon sokat segít, felléphetek a külföldi magyar intézetekben és itthon is szerveznek koncerteket; nemrégen volt az Óbudai Társaskörben egy Fischer Annie-emlékhangverseny. Nagyon készülök az ősszel sorra kerülő előadásomra a Győri Filharmónikus Zenekarral, Medveczky Ádám vezényletével. Nagy öröm számomra, hogy július folyamán Salzburgban két szóló- és egy kamaraesten is muzsikálhatok. Ezen kívül Seres Dóra kapcsolatrendszerének köszönhetően egy hétig Mauritiuson is koncerteztünk. Él ott egy magyar hölgy, aki egy mauritiusi férfihez ment feleségül, ők hangversenyek szervezésével foglalkoznak, a hölgy hallott minket itthon játszani, s meghívott. Igen jól sikerültek az előadások, bár - mivel koncerttermük nincsen - szállodában játszottunk és a közönség nagy része nem tudta például azt sem, hogy a tételek között nem illik tapsolni. Ezzel együtt hihetetlenül nagy élmény volt ilyen távolra eljutni. Elkészült itthon a Hungarotonnál Dórival az első hanglemezünk is és szép kritikákat kaptunk. Tavaly férjhez mentem Horváth Marcell klarinétművészhez, akivel diákkorunk óta ismertük egymást. ő a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarban játszik és a Budapest Saxofon Quartett tagja.

Szerencséjük van, hiszen a város egyik legszebb területén, itt a kerületben már van otthonuk is.

Nem győzünk elég hálásnak lenni a szüleimnek, akik még vagy húsz évvel ezelőtt megvették ezt az 56 m2-es lakást, s a bérlőtől megválva, az esküvőnk után nekünk lett ideális otthonunk. Még a zongora is befér. Néha elszégyellem magam, hogy ennyi minden jutott nekem 25 éves koromra, s elgondolkozom azon, hogy vajon megtettem-e mindent azért, hogy itt tartok. Remélem, igen. A zene tölti ki az életem. Próbálok minél több élményt nyújtani, szeretném, hogy, amit csinálok, az a legjobb legyen, ami tőlem kitelik, azért, hogy ezzel másoknak örömet tudjak szerezni.
László Zsuzsa

« close article

Sikeres szólista, jó kamarazenész (Magyar Nemzet)

open article » « close article

Mali Emese zongoraművész tavaly diplomázott. Az elmúlt évben szólistaként és kamarazenészként is sikereket ért el, nemrég jelent meg a Hungarotonnál közös albuma Seres Dóra fuvolaművésszel, idén pedig másodszorra nyerte el a Fischer Annie ösztöndíjat.


Kérdésünkre, hogy mi segíthet egy fiatal művésznek abban, hogy ismertséget szerezzen az előadó-művészi pályán, Mali Emese azt válaszolja: minél sokoldalúbb, minél többfelé nyitott az ember, annál több a lehetőség. Ő például a szólókarrier mellett rengeteget kamarázik, és nem egyszer vállal zenekari munkát is - legutóbb a Danubia Ifjúsági Szimfónikus Zenekarban, Eötvös Péter irányítása alatt. A Zeneakadémián két kamarapartnerrel fonódott különösen szorosra a szakmai kapcsolata: Seres Dóra fuvolistával és Rohmann Ditta csellistával, mindkét zenésztársával több díjat nyertek.

Tavaly novemberben a Los Angeles-i Liszt verseny egyik kategóriájában, ahol félórás Liszt-műsorral indult, második díjat kapott, összesített eredményéért pedig elnyerte a Liszt Társaság különdíját. - A verseny nem csak a helyezések miatt fontos, visszahívnak októberben három hangversenyre Los Angelesbe és San Franciscoba - mondja.

Tavaly nyáron Hauser Adrienn őt hívta meg a tiszadobi zongorafesztiválra, mint fiatal művészt. - Ez nagyon nagy megtiszteltetés volt. Ott ismerkedtem meg személyesen Kocsis Zoltánnal, Bogányi Gergellyel, Mocsári Károllyal és Ingrid Fliterrel, egy fiatal argentín zongoristával. Inspiráló volt a közeg és sok szakmai kapcsolatot lehetett kötni - fogalmaz. Mali Emese az elmúlt évben és idén megnyert Fisher Annie ösztöndíjban is sok lehetőséget lát, ugyanis ennek révén rengeteg hangversenyt ad, a koncerteken sok más hangszeressel is összeosztják, s mint fogalmaz, ezekből a találkozásokból is jó szakmai kapcsolat alakulhat ki.

Seres Dórával tavaly, az év végén jelent meg Flautissimo című lemezük, amelyen elsőként rögzítették Mouquet, Francaix, Damase és Liebermann kevésbé ismert fuvola-zongoraművét, valamint Dohnányi Ernő Aria című darabját. A fiatal művésznő májusban Seres Dórával egy mauritiusi koncertturnén volt, majd szeptember 26-án a Győri Filharmónikusok szólistájaként szerepel.

« close article

Flautissimo (Kritika a Gramofon 2005 tavaszi számából)

open article » « close article

Szokás megkérdőjelezni a zenei versenyek létjogosultságát, felsorolva olyan győzteseket, akiknek további pályája az ismeretlenség homályába vész. Ugyanakkor nem tagadható, hogy a rangos versenyek megkönnyítik egy-egy kiugró tehetség érvényesülését.Remélhetőleg ilyen sors jut majd Seres Dórának is a közelmúltban megnyert nemzetkőzi fuvolaversenyek után.

Első szólólemezén Mali Emesével xx. századi műveket szólaltat meg. A szerzők (Jules Mouquet, Jean Francaix, Jindrich Feld, Dohnányi Ernő, Jean-Michel Damase és Lowell Liebermann ) többségének neve ismeretlenül cseng a hazai zenebarátok számára, tehát a művészi élményen túl ismeretterjesztő tevékenységet is folytat a két fiatal művész.

Mouquet művében a hangulatok kifejező érzékeltetése, Francaix Divertimentójában a neoklasszicizáló tételek formai biztonsága, mindenütt a technikai kidolgozottság, a gyakran kifejezetten éneklő hang.

Zongorista partnere, Mali Emese kifejezetten érzékeny művész, jól megkülönbözteti a kíséret-funkciót, a szonátákban szükséges kamarapartner-kapcsolattól. Sohasem zongorázik öncélúan, ugyanakkor kísérőként sem válik jelentéktelenné. A fuvolaszólam behatárolja a zongora dinamikai lehetőségeit - árnyalt billentéssel, szólama artikulált megszólaltatásával hozzájárul a kompozíciók élményszerűségéhez.

Mindketten felfedezik a kottában rejlő humor-effektusok lehetőségét; épp ezért a gyors tételekben nemcsak virtuóz, hanem szellemes is a játékuk.

«close article

Los Angeles, Nemzetközi Liszt Zongoraverseny, 2004. 11. 21-22.
Alan Walker: "She is a musical player."

open article » « close article

Prágai Kulturális Központ, 2007. máj. 22. Csoma Borbála


Egy másik jelentős esemény volt a Prágai Magyar Kulturális Intézet által a Klementinum barokk Tükörkápolnájába szervezett koncert. Rohmann Ditta Bázelből, pillanatnyi lakó- és munkahelyéről, Mali Emese és Horváth Barnabás Budapestről érkeztek a tett színhelyére, Prága belvárosába. Még sosem jártak a cseh fővárosban, és ebben a felállásban is most játszottak együtt először. A program összeállításában a fiatal zenészhármas a sokszínűségre törekedett, választásukat a Kodály emlékév és az egyik legnépszerűbb, legnagyobb cseh zeneszerző, Bohuslav Martinu közelgő évfordulója is befolyásolta. A műsorban R. Schumann: Fantasiestücke, op. 73 klarinétra és zongorára, Martinu: 2. szonáta csellóra és zongorára, Kodály Zoltán: Adagio klarinétra és zongorára; Szonáta, op. 4 csellóra és zongorára, valamint Beethoven: B-dúr trió, op. 11 klarinétra csellóra és zongorára című művei hangzottak el. Rohmann Ditta cselló-, Mali Emese zongora-, és Horváth Marcell klarinétjátéka lenyűgözte a közönséget. A legnagyobb elismerést a Martinu-szonáta és a két Kodály-mű aratta, ilyen egyértelmű és "hangos" sikere régen volt magyar művészeknek Prágában.
Csoma Borbála

« close article